Friss

A tékozló admin visszatér

2014.10.27. 10:34, Yoyofuma
-t volna

 Itt az őszi szünet, és bár nekem eddig is lett volna időm fenn lenni, most alkalmam is adódott. Na, ez most nem igazán érthető mondatra sikerült, viszont a lényeg a lényeg: Ayut elvitték Enyedre és fogva tartják ott, arra kényszerítve, hogy tanuljon (magyarul, koleszos), így, ahogy tavaly is történt, rám bízta az oldal vezetését. És ahogy tavaly is történt, nekem megint nem sikerül megoldanom ezt a feladatot - csak amíg az elmult évben időhiány és kis lustaság állt az utamba, idén a laptopom úgy döntött, kilenc és fél, boldog, a családdal együtt töltött év után itthagy minket (magyarul, elromlott, felmondta a szolgálatot, vége).

 Így jelen pillanatban az oldal vegetál, hiszen telefonról nem igazán tudok szerkeszteni - bár nem lenne megoldhatatlan, azért hogy őszinte legyen nem szeretnék a mobilomon oldalt vezetni.

 Most megragadom az alkalmat, hogy szerkesszek kicsit meg írjak egy magyarázkodó blogot, amíg a kezem közé laptop kerül, bár maximum néhány nap, és megint enélkül leszek. Én tényleg rettentően sajnálom, Ayunak már javasoltam, hogy keressen mást, amíg nem találok megoldást, de nem akart kirakni. :D

 Addig pedig is, nagyon szeretném megköszönni a maréknyi kis csapatnak, hogy minden nap itt vannak és amennyire csak lehet, nem hagyják meghalni az oldalt. Tényleg rengeteget jelent. 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
FRPG

2014. augusztusától új, bővített szabályzat, 17 pontos verzióban. Kérünk mindenkit, hogy olvassa el és tartsa is be a kéréseinket!

,,5. A magyar szép, bő és tartalmas nyelv, melynek használatával öt-tíz mondatot minimum mindenki meg tud fogalmazni igényesen és értelmesen. Külön kiemelném előző mondatom utolsó két szavát, ugyanis tanuljunk meg helyesen írni. Mindez vonatkozik mindenkire, akár telefonról, tabletről vagy számítógépről van jelen."

TOVÁBB>>

Yoyofuma és Ayuko

 

Tagok: 7
Karakterek: 16
 



 

 

 

 

 

Linkek
 
     

Képre vár: sebaj.gp, aglanir-rpg.gp, wolves.rpg.gp

 
Szavazás
Általánosan melyik szerepjátékokat szereted a leginkább?

Lovas
Farkasos
Egyéb állatos
Fantasy
Mindennapi élet
Anime
Gimis
Egyéb (ezt megírhatod a chatben)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Lábnyomok
Indulás: 2013-02-21
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre